MFP

Közintézmények

Az első iskolaépületet 1914-ben építette a református egyház két tanteremmel, illetve egy szolgálati lakással.
A katólikus egyház 1941-1946 között építtetett egy két tantermes iskolát. Az államosításig 1-6. osztályig felekezeti oktatás folyt.

Ezután négy összevont tanulócsoportban öt pedagógussal működött tovább az iskola. 1960-tól pedig kilenc tanulócsoporttal, amelyben tíz pedagógus tanított. 1978-1988-ig a demecseri általános iskola tagiskolájaként működött, azóta ismét önálló intézmény. 1996. szeptember elseje óta a helyi általános művelődési központ keretein belül működik. Azóta három épület, nyolc tanterem, egy számítástechnika terem, továbbá egy százötven fős konyha, iskolai könyvtár és sportudva áll rendelkezésre.
Öt éve már számítástechnikát és angol nyelvet is tanítanak. Kétségtelen, a fejlodésnek a leglátványosabb "darabja" 2002.augusztus 20-án átadott nyolcvanmilliós költséggel épült iskola. A saját ero eloteremtéséhez a takarékos gazdálkodásnak köszönhetoen nem kellett hitelt felvennünk. A beruházás 80 millió forintot emésztett fel, amelybol 40 millió a céltámogatás, 32 millió a területfejlesztési keretbol, 8 milliót pedig önerobol teremtettek elő.
Iskolai élet
Az új iskolában az alsó tagozatos gyerekek oktatása folyik, a felső tagozatos gyerekek pedig az Orosz Sándor kastélyában kaptak helyet.
2003 március végén a gyerekek tájfutó versenyen vettek részt Nyírbogdányban, melyen Sipos Gergő 5-dik osztályos tanuló első és Dénes László 8-dik osztályos tanuló harmadik helyezést ért el.
Az iskolában színjátszó csoport alakult, melyen a gyerekek szívesen vesznek részt.
2003 szeptemberétől szeretnénk bevezetni a művészeti oktatást.

Látogasson el hozzánk!

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Székely

Útvonaltervezés
Önkormányzat elérhetősége

Telefon: (+36 42) 236 - 013

Fax: (+36 42) 236 - 013

Mobil: (+36 30) 123 - 45 - 67

Email: szekelypolghiv@gmail.com
Ügyfélfogadási idő

Hivatal:

Hétfő: 13:00 - 16:30

Szerda: 8:00 - 12:00, 13:00 - 15:30

Péntek: 8:00 - 12:00